Rejtő Jenő regényei közül az egyik személyes kedvencem a Szőke ciklon. A történet kiváló a karakterek remekül megformáltak. Ízig-vérig Rejtő mű. Kedvenc részem Mr. Knickerbock az öreg irattáros találkozása főhőseinkkel.
Ez egy kb 5 oldalas rész, amelyben Mr. Knickerbocktól többen is meg akarnak venni egy bizonyos leltárkönyvet, amit ő készséggel el is ad többször is. Túl hosszú lenne ezt a részt idemásolni, ezért csak néhány kiragadott részletet idézek belőle.
A teljes szakasz meghallgatásához kattints ide: Rejtő Jenő: A szőke ciklon hangoskönyv.
Ami jár az jár
Gyanakvása valóságos szárnyakat kapott, midőn Mr. Bradford váratlanul tíz shillinget vett elő. Az irattáros arca kissé hosszabb lett a mohóságtól, és szemében váratlan fény csillant fel. De nem nyúlt a pénz után. Meghallgatta, miről van szó.
– Sajnálom, kérem – mondta korrekten -, de ilyesmiért sokkal többet kell fizetni. Már más is érdeklődött! – tette hozzá ösztönös ravaszsággal, és nyomban látta, hogy telibe talált.
– Odaadta talán?! – kiáltotta Evelyn.
– Nem! Megmondtam az illetőnek, hogy ötven fonton alul nem tehetem. Az érdeklődő elrohant, és azt mondta, hogy hozza az ötven fontot.
– Tessék! – kiáltott Bradford, és átnyújtott egy ötvenfontos csekket.
Nem merte tovább srófolni az árat.
Szép dolog a korrupció!
Knickerbock úr elsősorban leoltotta a villanyt, hogy ne fogyjon hiába, azután leült a bőrdíványra, amely keservesen felnyikordult, és rágyújtott egy fekete kis szivarra. Álmodozva fújta ki a füstöt. Ó, egek! Csakhogy egyszer észrevették már a szegény irattárost is ezen a rohadt világon, ahol általában csak a köztisztviselőket környékezik meg szívesen. Mégiscsak szép dolog a korrupció. Elérzékenyülten szivarozott, ábrándos lett, és boldog melankóliába révült, mint valami fiatal anya. Merengéséből váratlan csengetés zavarta fel.
Megbánás
Knickerbock úgy szédelgett a másik szobában, mint az a rémregényekben szereplő úr, aki hazaérve az erdészlakhoz, háza és családja helyén már csak füstölgő romokat talál. Ó, a gazemberek! Bezzeg vitték ötven fontért! Mert nem tudta, hogy mit ad.
És most tudja?
Igen!
Most tudja, hogy háromszázötven fontot adott oda. Odaadta élete utolsó, hatalmas lehetőségét!
Egy remek ötlet
Megvan! Felkapta a földre hullott címkét. Leemelte gyorsan az első keze ügyébe eső naplót, azután az eladott könyvről leesett vignettát gyorsan beenyvezte, és felragasztotta a másik könyvre úgy, hogy az eredeti címkét eltakarta. Így az 1926-os naplón volt az 1922-es jelzés. A piszkos, foltos címke, a régen megfeketedett tinta kétségtelenné teszi az azonosságot. Lehet ugyan, hogy ebben a könyvben nincs benne az a valami, ami az 1922-es naplót olyan értékessé teszi, de ha ez a fiatalember a másik szobában csak holnap veszi észre, akkor egyszerűen letagadja, hogy pénzt kapott tőle.
– Itt van ugyan a könyv, de sajnos, szavamat adtam annak, aki ön előtt járt nálam, és egy gentleman becsülete…
– Gondolja meg, háromszázötven font!…
– A becsületem nem vásárolható meg háromszázötven fontért!
– Tehát?
– Négyszáz font. Egy gentleman becsületéért alkalmi ár.
Másodpercek alatt kezében volt a négyszáz font!
Miután a fiatalember elment, már nem volt boldog. Világosan látta, hogy visszaéltek tudatlanságával. Ez a könyv valószínűleg vagyont ér! De be fogja őket perelni!
Tervek
…Később újabb rövid fekete szivarra gyújtott, remegő ujjakkal. Mégiscsak szép dolog a korrupció. A pénz felével tőzsdézni fog, a másik felét kiadja uzsorára, de csak jó fedezet ellenében. Őt nem fogják meglopni. Abbahagyja ezt az egész piszkos körmölést, hiszen alig hatvanéves, még nyitva áll előtte az élet. A kontinensre jár majd víkendezni, és csinos, fiatal nőkkel ismerkedik meg.
Újabb érdeklődő
– Mit óhajt? – kérdezte kissé bizonytalan hangon, mert most először figyelmeztették erre a lehetőségre, pedig már tíz éve élt itt a folyosó mélyén.
– Hát nézze, öreg, rövid leszek: az 1922-es eladási naplóra lenne szükségem. Nem sajnálnék érte egy kis pénzt.
– Attól függ, mennyit – felelte Knickerbock, és máris elképzelte, amint a 27-es számot 22-esre alakítja át a másik szobában. – Ezer fontot már kínáltak érte, de nem adtam.
– Elég rosszul tette. Tőlem legfeljebb három shillinget kap. Tudja mit? Készpénzajánlatomat már vissza is vonom. Egy fillért sem adok. Vagy ideadja az írást, vagy egyszerűen fejbe ütöm. Választhat. Fej vagy írás. – És egy hanyag mozdulattal megfogta Knickerbock nyakát. – Most jöttem Dartmoorból, ahol pontosan hat esztendő előtt foglaltam helyet. Én már szórakozottságból is öltem embert. Na, mars! Gyerünk a könyvvel.
Knickerbocknak megrogytak a térdei. Most esetleg saját hazugsága miatt fog meghalni. Cérnavékony hangon nyögte:
– Nem mondtam igazat… a könyv már nincs itt… kettőnek is eladtam…
– Mondjon el mindent. De figyelmeztetem, ha kiáltani mer, meghal. A lépcsőházban egy egész rablóbanda vár.
Mégsem szép dolog a korrupció!
– Esdeklem, uram… nekem családom van… én tartom el a nagynénémet Birkham of Sussexben… – kétségbeesett argumentum volt, mert ezt a nénjét nyolc éve nem látta, mióta kölcsönösen elátkozták egymást két ezüst gyertyatartó miatt, amelyet nagybátyjuk halála után mindketten el akartak vinni a néhai lakásából. De érezte, hogy ez az érv sem elegendő, tehát elővette a pénzt:
– Fegyenc úr! Nézze… Hogyan kerül egy szegény irattároshoz négyszázötven font, ha mindaz nem igaz, amit elmondtam?…
A fegyenc hatalmas keze gyors rántással elragadta tőle a pénzt, mintha az arcába akarná vágni, de azután egy váratlan mozdulattal zsebre gyűrte, majd a baljával egy szabályos knock outot mutatott be Knickerbock úrnak, amely az irattárost a jobb állkapcsán találta…
…Reggel volt, mikor Knickerbock magához tért. Először az arcát tapogatta meg szomorúan, azután a zsebét, még sokkal szomorúbban. Négyszázötven fontja volt! Átutazóban. Itt pihent a zsebében ez a mesebeli, csodálatos összeg. Később elhűlten konstatálta, hogy a fegyenc alapossága nem ismert határt, mert azt a két fontot is magával vitte, ami Knickerbock úr keserves keresménye volt. Saját pénze! Fizetésének töredéke. Elsejéig kellett volna élnie belőle.
Elveszíteni mesebeli négyszázötven fontot, lehet lehangoló, fájdalmas és szomorú. De két valóságos font elvesztése csapás! Tragédia! Knickerbock aznap nem nyitott ajtót senkinek, felmondó levelet írt a háziúrnak, és elhatározta, hogy víkendjeit a jövőben sem tölti a kontinensen.
Micsoda rothadt, züllött világban élünk! Mégsem szép dolog a korrupció. Hiszen csak jöjjön hozzá még valaki vesztegetni!
De hiába várt. Senki sem jött többé.
Zárszó
Az olvasó remélhetőleg egyetért, hogy a fenti jelenetben megvan minden, ami Rejtő írásait egyedivé teszi. Knickerbock figurája tökéletesen reális. Az egyszerű átlagember, aki csendesen él mindennapjait. Míg egyszer csak rivalda fénybe nem kerül, majd amilyen gyorsan jött ez a fény olyan gyorsan tovább is áll.
A regény egyik fő erőssége Evelyn figurája, a kiválóan megformált, erős női karakter. A történet előrehaladásához viszont szükség van az őt körülvevő férfiakra is. Eddy-re, lord Bannisterre és persze Charles Gordon.
A másik meghatározó pont a kalandos, mégis logikusan szerkesztett történet. A lezárást tekinthetjük hihetetlen véletlenek összjátékának, számomra viszont inkább sorsszerű, mindennek pont így kellett történnie, hogy a végkifejlet bekövetkezhessen. Ha csak egy valaki máshogy dönt a katarzis elmarad.
A szőke ciklon a Magyar Elektronikus Könyvtárban.
Leave a Reply